oblukobluk
hodnoty
husk

HÍR

A Duna kincsei projekt egyik fő eredménye, a Módszertani kézikönyv és a Feladatlapok az Eredmények/Módszertani kézikönyv menüpont alatt érhető el.

Duna kincsei -kiállítás, Budapest, 2013.09.30.

Budapest XXIII. kerületéből mind az öt általános iskola részt vett a HUSK pályázaton, amit az Európai Unió támogatott.
2103 nyarán két magyarországi és két szlovák tábort szerveztünk magyar és szlovák tanulóknak egyaránt. A táborokban magyar és szlovák tanárok is részt vettek. A tanulók a Dunával kapcsolatos különböző érdekes tevékenységeket próbálhattak ki a táborokban.
2013. 09.30-án az egyik részt vevő iskolánkban a Grassalkovich Antal Általános Iskolában megtartottuk a kiállítást. Itt a tanulók és tanáraik megtekinthették a négy táborban készült fotókat. A tanulóknak arra is lehetőségük volt, hogy egy kis dunai vetélkedőn részt vegyenek. Visszaidézhették azt a tudást, amit a táborokban sajátítottak el. Nagyon tetszett nekik. A végén a projekt (HUSK) által biztosított ajándékokat oszthattunk ki a gyerekeknek. Jó volt látni, hogy a tanulóinknak nagyon tetszettek a tábori képek és a játékok is. Jó zárása volt ez a jól megszervezett táboroknak és ennek a projektnek. KÉPGALÉRIA

A magyar és a szlovák modellterület értékgyűjteménye innen tölthető le.

2013 júniusában és augusztusában négy közös tábort szerveztünk a projektben érintett terület szlovák és magyar diákjainak és tanáraiknak. További információ ITT.

foto2013. június 7-9.
A közös tanári tréninget Korálovóban, Szlovákiában tartották. A lektorok egy nappal korábban találkoztak, hogy közösen fogalmazzák meg, mi kerüljön a Pedagóiai Programba, módszertani kézikönyvet, foglalkozási tervet készítsenek. Június 8-án 6 szlovák és 6 magyar tanár részvételével elkezdődött a project bemutatása, az Értékgyűjtemény összeállítása, valamint a tanárok jelezték tapasztalataikat, észrevételeiket. A Dunáról szóló Értékgyűjtemény olyan formában kerül rendszerezésre, hogy az a későbbiekben közvetlenül felhasználható legyen akár idősebb tanulók számára is. Javaslatként hangzott el, hogy tartalmazzon az Értékgyűjtemény több információt a magyar kulturális kincsekről, valamint a szlovák fejezet térjen ki  a helyi történelmi értékekre. A Módszertani Kézikönyv kínálta lehetőségek tetszést arattak a tanárok között, pozitív visszajelzést adtak a kipróbálás során a diákok. A lektorok és a tanárok megegyeztek, hogy mind a Szlovákiában, mind Magyarországon tartandó táborokban felhasználják ezeket az ötleteket. Olyan jó gyakorlatot mutatott be mind a Duna Múzeum, mind a Szlovák Környezetvédelmi Hivatal, mely elméleti és gyakorlati része lehet a környezetvédelmi oktatásnak. Nem csupán a  magyar és szlovák általános iskolák közötti együttműködés kezdődött itt el, hanem olyan szakmai szervezeteké is, melyek tevékenységeinek középpontjában a Duna Kincse Projekt áll. > kepgaléria

2013. április 22. 23:
A projekt partnerei újra találkoztak Budapesten, hogy megtervezzék a kulcsfontosságú tennivalókat a közöstanári tréningre, valamint a közös táborozásra. A fő tevékenységek és dátumok kivételével megállapodtak a projekt célkitűzésében, annak várható hatásában, a tanárokkal való kapcsolattartás módjában, valamint a projekt helyszíneiben. Aláírták az új megállapodást, mely módosította valamennyi résztvevő jogait és kötelességeit. A szlovák partnernek bemutatottak, -mint jó gyakorlatot  - egy Duna-parti ipari területből átalakított részt, mely sport-és szabadidős tevékenységre alkalmas. > kepgaléria

2013. januári 1-től a magyarországi jogszabályok változásai érintették (az önkormányzatok közötti) parneri kapcsolatot. Az önkormányzati működtetésű iskolákat állami irányítás alá vették, így átkerültek a projekttel kapcsolatos teendők is. Hosszú vita után megállapodtak, hogy a projektet vezető Szlovák Környezetvédelmi Hivatal mellé  a határon túl a Klébelsberg Intézményfenntartó Központ XXIII. kerülete ,valamint a Duna Múzeum kerül.

fotoA Duna Kincse projekt résztvevői az első munkaértekezletet 2012. október 16-án Hamuliakovóban tartották. Ez már a második találkozó volt, hiszen a projekt előkészítése nem indulhatott el a résztvevők  tervező munkája nélkül. Megvitatták a project végrehajtásával kapcsolatos teendőket és megegyeztek a project megvalósítási folyamatáról. Jozef Schnóbl, Hamuliakovo Polgármestere, a készülő projekt Szlovák Köztársaságra , valamint a Predunajsko Kistérségre gyakorolt hatását vázolta fel . A megbeszélés után bemutatta a Hamuliako térség kulturális, történelmi és természeti sokszínűségét. > kepgaléria

 


slogan
www.husk-cbc.eu
Jelen weboldal tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját